már megint ez a depresszió

már megint ez a depresszió

Közben megint lett vagy 2 db 5-ös vizsgám. Érdekes, hogy látszólag sikeres vagyok az egyetemi dolgokban, a hangulatom viszont meredeken süllyed, és már körülbelül a béka s*gge alatt tart. Nagyon megvisel ez a megfázás is, amiben vagyok, de mi más lenne a depresszió, mint ez az ok nélküli szomorúság? Tegnap ittam is, ki is feküdtem tőle, és 4 órát aludtam egyfolytában. A pia hosszú távon csak tovább ront a helyzeten, bár pillanatoknak tűnő fél órákra-órákra helyre bír hozni. Azt remélem, ha a megfázásból legalább kijövök, helyre tudok jönni annyira, hogy normálisan bírjak funkcionálni, és folytatni a dolgaimat. Arra is rájöttem, hogy az egyetemen mint újságírót néznek, az Origo-s teljesítményem alapján, és nem mint noname kis skizót kezelnek. Ennek nagyon örülök. Nem azt mondom, hogy kivételeznek velem, azt mondanám, hogy tekintettel vannak erre. Szóval, azt hiszem, összességében a legjobb helyen vagyok, mármint tanulmányilag mindenképpen, már csak azt a mérhetetlen rosszkedvet és boldogtalanságot kellene megszüntetni, amivel az idei év kezdődött. Az egyetlen igazi álmom vált valóra ezzel az egyetemmel, de nem tudok neki igazán örülni, a k**** depresszió miatt. Egy lélekturkász talán tudna velem valamit kezdeni, talán nem, azt hiszem, egyelőre nem adok nekik esélyt erre, kissé elegem lett az utóbbi években az értelmetlen pszichoterapizálgatásból. Mindenesetre mostanában olyan dolgok történtek velem, amik olyasféle érzésekkel vannak kapcsolatban, mint bűntudat, felelősségérzés, lelkiismeret, ezek a területek nálam köztudottan túlműködnek, sok olyan emberrel ellentétben, akiknek látszólag teljesen hiányoznak. Emiatt nem is tudok úgy teljesíteni az életben, még, jó hogy úgy bírálnak el az egyetemen, ahogy. Ennyi szerencsém van egyébként, mert néhányszor már belebuktam abba, hogy a magánélet beleszólt a tanulmányaimba. Egyébként ezt nem (lenne) szabad hagyni, mindegy. Sorry vagyok, hát, szóval, ez van. Lesz még jobb. Vagy soha nem lesz, ki tudja?

preférfiklimax, férfipreklimax

preférfiklimax, férfipreklimax

A vizsgaidőazak első fele letudva. De lehet, hogy ezt már mondtam. Az is lehet, hogy már százszor mondtam. Szóval egész nap ülök a gép előtt, és néha bealszom. Olyan vagyok, mintha a saját nagyapám lennék. Egy darabig idegesített a tétlenség, de most már nem. Egy darabig dühöng az ember a tétlenség miatt, de aztán lecsillapodik. Mint a majom, aki egyre lanyhuló intenzitással rázza a rácsot. Aztán inkább elgondolkodik erről-arról. Például arról, hogy meddig kell még egyáltalán a melóba járnom. Jó, amedig lehet, persze. Igazság szerint a szabadidőmet nem tudom hasznosan beosztani. Mindig ki kellene szervezni a szabadidőm beosztását másoknak, hogy fejlődjek. Egyébként a legtöbb ember ilyen. Ezért vannak az iskolák. Ezért vannak a munkahelyek. (Most a normál munkahelyekre gondoltam.) Szép gondolat, hogy eljárok napközben a szakkörbe, lehúzom a 4 órát, és marad szabadidőm. Csakhogy a szabadidőmben semmit nem csinálok. Esetleg megírok hetente átlagban 2-3 bejegyzést az Origóra. Na, meg az egyetem. Persze, egy skizofréntől ezt sem várná el senki. Ilyen diagnózissal is lehet, persze haladni az életben, de mint a lassított felvétel. Hova lassulunk, könyörgöm, 40 éves vagyok! Kereteket kellene szabni az életnek, hogy minél értelmesebben tudjam eltölteni az időmet, de nem megy. Szarul alszom, fáradt vagyok. Dekoncentráltság. Vizsgára összekapom magam, vagy ha valamit írni kell, aztán jön a depresszió. Bár, lehet, hogy ez normális. Egy a lényeg, egy éven belül valami normális (vagy jobb) munkát kellene szerezni (vagy csinálni). Vagy két éven belül. Vagy három éven belül. Ezt tűzöm ki célnak. Rájöttem, hogy rossz itthon depressziózni, de még rosszabb az effektív semmit tevés a munkahelyen. Csak azt legalább megfizetik valamennyire. Félek, nem fizetnek annyit, hogy megérné. Nem jó a környezet nekem a tanulásra, fejlődésre. Itthon se jó, egyedül, de jobb. Most jövök rá, ezeken a depressziós kis hétvégéken, hogy sokkal jobbak, mint a szakkör. Csak azt jobban támogatja az állam, mint ezt. Kábé dupla annyira. Már azt is megkaptam, hogy mindent leírok. Miért ne írnám le? Vagy füzetbe kellene írnom? Így hátha valakinek hasznára válik, mert úgy aztán rényleg senkinek. Büszkének kellene lennem magamra, hogy az Origón publikálhatok, egyetemre járhatok, nem kell sokat dolgoznom, ehelyett szabadidőmben depizek. Remélem, elmúlik. Egy év múlva. Vagy két év múlva. Vagy három év múlva. Időre van szükségem, nemrég hagytam abba ezt a leamortizáló újságkihordást. De az idő egyre fogy. Ez az, amit csinálok, versenyt futok az idővel, azért, hogy elismerjenek. Nem a dolgozatok szintjén, nema blogbejegyzések szintjén, hanem a társadalom szintjén. Egyébként meg úgy mászkálok a városban, a kifőzdékbe, meg a boltokba, mint gyerekkoromban, olyan bénán is viselkedem, úgy is érzem magam. 40 évesen elkezdődött a második gyerekkorom. Férfiklimax. Preklimax. Preférfiklimax. Férfipreklimax.

bréking

bréking

Életem eddigi legszarabb teljesítményével a legjobb eredményt értem el eddig. A mai napon a mérleg: egy db 3-as és 3 db 5-ös. Volt, amiből úgy kaptam meg a jegyet, hogy odafele úton tudtam csak elolvasni. A szociológia 3-as helyett - mivel vérszemet kaptam - azt mondom, jó lett volna egy kis 4-es, de már nem bolygatom, abból a tantárgyból így is nagyon jó jegy az is... A filó dogámon érzékenyültem el egy kissé, mert nagyon feldícsérték, annak ellenére, hogy nem a legjobb írásom. Na, nem bőgtem, vagy ilyesmi, de belém vágott az ideg rendesen. Nem is tudom a napját, mikor értékeltek szóban utoljára, a lájkokról meg, ugye nem lehet megállapítani semmit, max. azt, hogy nem olvasnak már annyian, mint régen, ennek a blognak a fénykora is lejárt - és pedig úgy, hogy észre sem vettük, mikor volt. Viszont folytatni fogom mindenképpen, egyre kevesebb személyes aspektussal, csak ezt a vizsgaidőszakot még így gondoltam. A naponkénti beszámolókból sem lesz egyébként semmi, azt is átgondoltam, túl lelkes voltam. De a nagyobb eseményeket azért megírom. Mármint a nekem nagyokat. Kis lépés ez az emberiségnek, de egy hosszúlépés nekem. Ja, hogy már nem is iszom. Közeledik a cél, érzem. És ez jó. Nagyon jó.

napi posztok

napi posztok

Most újra megpróbálkozom a napi posztokkal. Az utóbbi időben a komolyabb írásokra álltam rá, azok nagyjából meg is jelentek, ahol kell... Ez ilyen gyűjtőblogként fog tovább funkcionálni, lényegében egy papír alapú határidőnaplóba is írhatnám, csak az erősen bekorlátozza a jegyzetek mennyiségét, ez meg nem... azt megláthatják... na, meg persze ezt is, de az meg már nem olyan, hogy hurcolom magammal. Mostanában annyi történt velem, hogy az újságot befejeztem, betegeskedtem, ma elkezdődött a vizsgaidőszak, és vele együtt a taktikázás. Valahogy úgy kellene megoldani, hogy tanulni is jusson időm, aludni is, vizsgázni is. Ma voltunk szociológiából, a csopitársammal megegyeztünk abban, ha nem ad kettest a tanárnő, akkor boszorkány... Nem kellenek ide középkori módszerek. Ezen a teszten lemérhető az is... Holnapra egy lájtos kommunikációelmélet vizsga, muszály vagyok nagyon lazán venni, mert holnapután meg filmelemzés, és nem akarok pont arra kibukni... Bár benne van a pakliban, hogy az összes bukó lesz első körben... Plusz a kötelezően szabadon választható kommunikációs hálózatok tantárgyat is sanszos, hogy leadom végleg, nekem az magas. Választok más spec. kollt, max. bejárok hét közben is... Jobb is lesz úgy... Egyelőre ennyi... Nem túl kedvező kilátások, az újságkihordás + a végén a betegség gallyra vágta a félévemet... Még csak most heverem ki mind a kettőt... Szóval ilyen naplószerű bejegyzések lesznek egy darabig, bocsi. Úgy látszik, amint nincs időm komolyabb dolgokról blogolni, visszatérek a naplózáshoz, most már ezt is tudjuk... Viszlát holnap!

Hogyan blogolj 2019-ben?

2019 a blogvilágban a lehetőségek beszűkülését hozta, nem abban az értelemben, hogy nincs lehetőségünk kismillió megoldásra tevékenységünk kifejtésére, hanem abban az értelemben, hogy hogy akarunk mondjuk úgy blogot írni, hogy azt egyáltalán el is olvassa valaki. Az internetes világban ketté vált a tartalomgyártás: „short head” néven emlegetik a keveseket, akit nagyon sokan olvasnak, „long tail” a neve annak a tartalommennyiségnek, amit a kutya sem olvas, vagy mondjuk nagyon kevesen. Én eddig, érzésem szerint a kettő között lavíroztam, de minden esélyem megvan rá, hogy a „long tail”-ben kerülök be végül. Talán megcsócsál engem is ez a digitális világ, és ott kötök ki a „webes történelem szemétdombján”. Az ember, persze, minden igyekezetével azon van, hogy ez ne így legyen, újabb és újabb témákba ássa bele magát, csakhogy érdekes legyen, és az érdeklődés fennmaradjon, egész kis polihisztor lesz a végén, de nem lehet tudni a végét.

Nem szoktam ilyen kéretlen tanácsokat osztogatni, sem pontokba szedve, sem ömlesztve. Most is csak azért csinálom, mert 2018 vége nekem a blogügyek körüli hercehurcával telt, és az igaz, hogy leköti az embert valamennyire, de ha valakinek netán nem lenne hozzá idegrendszere, talán segít. Kezdjük is mindjárt az alapoknál. Többféleképpen lehet blogot vezetni, amihez számos eszköz a rendelkezésünkre áll, de mondjuk néhány mindenképpen. Nézzük sorban ezeket az eszközöket:

1. Kezdjük mindjárt a vicc kategóriával, amit nemrég olvastam egy tanácsadó posztban: Írjunk saját blogmotort! Hahahahalololololrotfl! Nem zárom ki, hogy képes lennék egy saját blogmotor megírására, ami működik is, mondjuk php-ben, de ha ez általános lenne, körülbelül úgy nézne ki, mint a saját tákolásű vízijárművek versenye, a legtöbb elsüllyedne 1-2 hónap után, és nem azért, mert nincs mondanivalója, hanem egyszerűen azért, mert a blogírás arról szólna, hogy itt egy kis adatvesztés, ott egy kis toldozás-foltozás, és az illetőnek nem jutna ideje effektíve írni semmit.

2. CMS = Content Management System, tartalomkezelő rendszer. Ez is nagyon jól hangzik, elvileg van belőle nagyon sokféle, de hosszútávon csak a WordPress nevű blogmotor versenyképes, ennek is már az 5.0-ás verzióját nyúzzuk általában. Nem csak blogot írni jó, de kisebb vállalati honlapnak is, én is ezt használom erre a célra. Ha csak blog céljára keresünk CMS-t, meg is állapodhatunk a WordPress-nél. Annyit kell róla tudni, hogy az 5.0-tól kezdve modulokból épül fel, szinte teljesen más logikát követ 1-1 bejegyzés megírása, mint az előző verzióknál, ami nem modulokból épült fel. De ez van. Eszi-nem eszi, nem kap mást. Jelenleg ez a helyzet a CMS-ek világában.

3. Blogszolgáltató. Nyers leszek, de őszinte. Reblog.hu, vagy Blog.hu. Ami magyarul annyit jelent, hogy az Origo, vagy az Index közönségének a figyelmére szeretnél számot tartani. Már amennyiben kikerülsz egyáltalán. Persze, ha nem ütöd meg a mércét, akkor végül is tökmindegy. Maximum lesz egy hobbioldalad 1-2 odatévedő látogatóval. Lényegében ennyi a kínálat ma magyar viszonylatban. Itt is a lehetőségek beszűkülése figyelhető meg. A WordPress.com-nak van még említésre méltó magyar nyelvű kezelőfelülete, de ha egy kicsit is elegánsan akarjuk szerkeszteni a blogunkat, készüljünk fel a minimum 12000 forintos éves díjra, de a látogatás még így sem garantált. Kiemelés nincs. Van viszont helyette saját domain, bár ez talán egyre kevésbé számít manapság.

Felvetődhet a kérdés, hogy az idő múlásával nem inkább fordítva kellene lennie a helyzetnek, inkább a lehetőségek tárházának a gazdagodásának kellene bekövetkeznie? A kérdés jogos. A válasz: nem, mert a webkettő megette az egészet. Sokan inkább a Facebookon vezetnek blogot, mert még ennyire sem hajlandóak kilépni a komfortzónájukból. Vagy sehol. Olvasom, hogy a mai fiatal generáció inkább a személyes adatainak a védelme miatt aggódik, mint azon, hogy hol vezessen blogot. Kezd tehát kialakulni egy olyanfajta magatartás, hogy inkább minél jobban „elbújni” szeretnénk a neten, inkább mások tartalmait szeretnénk „kukkolni”. Egyszóval kezd egyfajta „virtuális peepshow” divatba jönni az internethasználók körében, és ezt nem rosszallásként mondom, csak konstatálom, már megszokhattuk, hogy mindig csak utána kullogunk az eseményeknek az interneten is. Elérkeztünk arra a pontra, hogy a fiatalok értetkenkedve nézik az „öregeik” kitárulkozását a neten, míg ők maguk már idegenkendnek mindenki által hozzáférhető tertalmakat feltölteni rá. Leginkább az informatikai körökben hallottam ilyesmiről, kialakulóban van a „paranoid informatikus” prototípusa, akik nem bíznak már se a Facebookban, se a Gmailben, mert azt „mások is láthatják”, „ellenőrzik”. Ez az ingyenes kommunikácíó ára. Vagy semmi sincs ingyen? Jó napot kívánok, üdvölöm a XXI. században!

Mit akarok, hogy tanítsanak nekem filozófiából?

Elkészült az első beadandóm filóból. Még nem adtam le. Mi mást is csinálhatnék vele, minthogy felküldöm a netre? :-)

Eddigi filozófiai ismereteimre szerintem nem lehet azt mondani, hogy túl alaposak, de még így is több, mint azoké a fiataloké, akik mostanában kerülnek a középiskolából az egyetemre. Filozófiai tájékozódásomban eddig elsősorban csak a Matúra Bölcselet sorozat könyvei segítettek, a teljes filozófiai szövegek, amiket olvastam, ebből a sorozatból valók. Általában hasznosnak tartom az ilyen munkákat, mert laikusoknak, vagyis a filozófiában járatlanoknak lapszéli jegyzetekkel és lábjegyzetekkel segítik a megértést és a tanulást. A könyvek, amiket olvastam, sorrendben a következők voltak: Friedrich Nietzsche: Az értékek átértékelése, Platón: A lakoma, René Descartes: Értekezés a módszerről. Ezeken kívül a Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába című tankönyvéből illetve szöveggyűjteményéből hallgattam vagy olvastam néhány szemelvényt. Az első szöveg, amit széljegyzetek nélkül olvastam, Karl Jaspers Bevezetés a filozófiába című könyve volt. Ez most nemrég történt, és ezért erről a könyvről szeretnék írni részletesebben, néhány ponton esetleg összehasonlítva Steiger Kornél azonos című könyvével, de csak amennyire lehet, mivel a két bevezetés alapvetően eltér egymástól, nem volna szerencsés tehát pontról pontra összehasonlítani őket.

Már funkciójában is eltér egymástól a két könyv: Steiger Kornél Bevezetés a filozófiatörténetbe című könyve gyakorlatilag inkább szöveggyűjtemény, vagy inkább: szemelvénygyűjtemény, amíg Karl Jaspers könyve maga is összefüggő filozófiai mű, filozófiai előadások szövegét tartalmazza, tizenkét fejezeten keresztül. A fejezetek címei egy-egy előadás anyagát foglalják össze, Jaspers tehát tizenkét lépésben szándékozott bevezetni a hallgatóját a filozófia nevű tantárgyba, amit a baseli egyetemen oktatott. A mű 1950-ben lett készen és 1953-ban adták ki könyv formájában is.

Vessünk néhány pillantást Karl Jaspers életére a Wikipédia segítségével: „Jaspers Oldenburgban született 1883-ban. Anyja egy helyi földműves lánya, apja pedig jogász volt. Bár már igen fiatalon érdeklődött a filozófia iránt, mégis apja nyomdokaiba lépve a jogi egyetemre iratkozott be. A jogi pálya viszont nem tudta felkelteni az érdeklődését, így 1902-ben félbehagyta jogi tanulmányait és orvosi egyetemre iratkozott. Az orvosi tanulmányait 1909-ben fejezte be, majd ezt követően a heidelbergi pszichiátriai intézet orvosa lett. Nemsokára a kora pszichiátriai kezelési módszerek ellen fordult, és eldöntötte, hogy reformálni, korszerűsíteni fogja a kezelési módszereket. 1913-ban Jaspers, a Heidelbergi Egyetemen ideiglenes professzori állást kapott, melyet később véglegesítettek. Jaspers élete következő éveiben, soha nem tért vissza orvosi állásába, hanem tanár maradt. Negyvenéves korában Jaspers figyelme a pszichológia felől újból a filozófia felé irányult. Az elkövetkező években több filozófiai műve is megjelent, így korának egyik elismert gondolkodójává vált. 1948-ban a svájci Bázeli Egyetemen kapott állást. 1969-ben halt meg.”

Elmondhatjuk tehát, hogy érdekes életutat tudhat magáénak, tudományos szempontból mindenképpen, mivel vezető pszichiáteri állását cserélte le a filozófiai katedrára, mivel nem értett egyet kora pszichiátriai elképzeléseivel, ami nem csoda, és inkább a filozófiai hajlandóságának engedett, amikor tudományos utat választott. Könyvírási hajlandósága már korán megmutatkozott, még eredeti szakmájában is írt könyvet Általános pszichopatológia címmel, de művei többségét a filozófiáról írta, ezek már magyarul is olvashatók. Bár Magyarországon filozófiai bevezetésre inkább Steiger Kornél Bevezetés a filozófiába című tankönyvét használják, tehát történeti megközelítésben tárgyalják a filozófiát, Karl Jaspers Bevezetés a filozófiába könyve is említésre kellene, hogy kerüljön szerintem, mert nem elég történetileg oktatni a filozófiát, mivel elméleti alapok is kellenének, hogy a hallgatók legalább addig a kérdésig eljussanak, hogy mi is valójában a filozófia, ahelyett, hogy a történelmét tárgyalnak rögtön oda-vissza. Számomra is újként hatott a filozófia néhány meghatározása vagy megközelítése, amit az órán hallottam, illetve a könyvben olvastam, annyira, hogy kezdtem egészen más szemmel nézni a filozófiára. Itt világosodott meg előttem, 40 évesen, hogy a filozófia egyáltalán nem annyira egzakt tudomány, mint ahogy a történeti rendbe állított szemelvények sugallják. Mivel számomra – és úgy gondolom, még sok más hallgatótásam számára is – eddig ez volt a filozófia (korok, filozófiai iskolák, filozófusok egymásutánja), így egy lényeges kérdés (ha nem a leglényegesebb) kimaradt a tanulmányaim fókuszából, mégpedig a filozófia fogalma, meghatározása, mármint filozófiailag, és nemcsak jól hangzó filozófiai (vagy nem filozófiai) aforizmák, amik megkísérlik meghatározni a filozófiát.

Érdekesnek tartottam például Jaspersnek azokat a megállapításait, amiket a filozófia eredetére és fogalmára vonatkozóan ír. Eredete régebbi Jaspers szerint minden tudománynál, és az embernek szerinte igénye a filozófiai jellegű gondolatok létrehozása, végiggondolása. A filozófiát nem jellemzi progresszív fejlődés, megállapíthatjuk például szerinte, hogy előrébb járunk Hippokratésznél, de Platón gondolkodását például nem sikerült meghaladnunk. Ezen a ponton mond ellent a magyar filozófiai bevezetés tanításának, amely, ha nem is állítja egyértelműen, a tanmenetével egyértelműen ezt sugallja, természetesen ilyet nem is állít, de nem is cáfol, például Jaspers ide vonatkozó gondolataival. A filozófia célja inkább a „realitás megragadása az ősforrásnál”. Fontosnak tartja ennek a realitásnak a közlését, kommunikációját, többször előkerül a könyvében a kommunikácó fontosságának a hangsúlyozása. Szerinte a filozófiai tevékenység két részre bomlik: gondolatok rögzítésére, illetve ezeknek a kommunikációban való közlésére.

A fogalomról a következőket mondja: Magát a szót ő is megmagyarázza, mint ahogy a mi klasszikus tankönyveink teszik, viszont szerintem itt is bővebb, kimerítőbb magyarázatot szolgáltat a filozófia fogalmára vonatkozóan. A következőképpen fejti ki Jaspers a filozófia fogalmát:

„A filozófust jelölő görög szó – philoszophosz – különbözik a szophosz-tól. A bölcsesség (a lényeg) kedvelőjét jelenti, megkülönböztetve őt attól, aki azt hiszi, hogy a bölcsesség birtokában van. A szó jelentése ma is érvényes: a filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság keresése, tekintet nélkül arra, hogy hány filozófus hamisítja meg a szó értelmét dogmatizmusával, az oktató elvek tömegével, azzal a szándékával, hogy végérvényes és teljes legyen. A filozófia úton-levést jelent. Kérdései lényegesebbek válaszainál, s minden kérdése további kérdést szül.”

Mégjobban újdonságként hat Jaspersnek a következő okfejtése számomra, amelyben arról értekezik, hogy a „tudomány nélküli filozófia léte több vonatkozásban is nyilvánvaló”. Négy pontban foglalja össze a filozófiára vonatkozó megállapításait, amelyeket univerzálisaknak tekint. Ezek a megállapítások szerintem Jaspers elméletének sarkalatos pontjai, mert a filozófia mindennapi alkalmazásáról és alkalmazhatóságáról beszél, mégpedig nem történetileg, hanem jelen időben.

1. Az első pontban arról ír, hogy a filozófiához mindenkinek joga van közeledni. Sokan úgy gondolkodnak a filozófiáról, mint amihez mindenki ért kisebb-nagyobb mértékben, és Jaspers el is ismeri annak a jogosságát, hogy mindenki foglalkozhasson vele, de hangsúlyozza, hogy filozófiával foglalkozni igazából csak akkor van értelme, ha magára a létre, a létezésre vonatkozóan is újszerű és érvényes megállapításokat vagyunk képesek tenni.

2. A második pontban kritériumként szabja meg, hogy a filozófiai gondolatoknak mindenképpen saját, egyedi alkotásként kell létrejönniük. Itt azt igyeszik bebizonyítani, hogy a filozofálás, a filozófiai kérdésfeltevés az ember veleszületett képessége, és ezt gyerekek példáján keresztül látja beigazolódni. Úgy gondolja, érdekes lehetne egy olyan könyvet vagy szöveggyűjteményt létrehozni, ami gyerekek filozofálását tartalmazza vagy foglalja magában.

3. Harmadszor, valamelyest kapcsolódva az előzőhöz, a „spontán filozofálást” nem csak a gyerekeknek tulajdonítja, hanem úgy véli, ez az elmebetegek sajátja is. Bennük látja meg annak a lehetőségét, hogy transzcendens tartalmakat legyenek képesek közvetíteni. Híresebb, elmebetegeknek tartott alkotók példájával él, említésre kerül: van Gogh, Hölderlin.

4. A negyedik pont az, hogy a filozófia megkerülhetetlen, mert aki tagadja a filozófia szükségességét, már rögtön filozófiai megállapítást tesz. Nem az a kérdés, hogy a filozófia, amivel élünk, jó, vagy rossz, homályos, vagy zavaros, hanem hogy van. Minden létezőnek meg kell határoznia magát a világban a világban elfoglalt helyzete szerint, és ez csak filozófiailag lehetséges.

Nem képzelhető el egy utópisztikus, „antifilozofikus” állami berendezkedés, vagy akár szervezeti felépítés sem, mert minden intézménynek szüksége van létének megalapozására gondolatilag.

Ennyit tudok említeni Jasperstől, ami újszerű megvilágításba helyezi számomra a filozófiát, ami természetesen nem is lehet sem „újszerű”, sem „modern”, ha összességében nézzük, mivel a filozófiatörténetet mégsem lehet teljesen „kikapcsolni”, amikor filozófiáról beszélünk, és ennek alapján mondhatom, hogy mégiscsak van alapja a Steiger Kornél-féle megközelítésnek, de úgy gondolom, hogy mégsem olyan mértékben, mint amilyenben mostanában jelen van napjaink filozófia oktatásában. Ezt természetesen nem mint tanár mondom, hanem mint diák, tehát nem arról beszélek, mit gondolok, hogy mit akarok mondani, miről akarok beszélni, hanem azt, hogy mit gondolok, hogy miről akarok hallani, illetve tanulni, a legjobb megértés szempontját figyelembe véve. Úgy gondolom, Jaspers könyve előnyt kellene, hogy élvezzen a Steigerével szemben, habár nem vitatom a Steiger-féle rendszerező, tudományközpontú megközelítést sem, sőt, inkább annak szükségességét is hangsúlyozom, csak az aránytévesztésre hívnám fel a figyelmet, ami a kétféle megközelítésben – a történeti, és az elméleti – alkalmazása közben az elméleti megközelítés rovására történik a történeti előnyére. Ennyit szerettem volna elmondani a kétféle filozófiai oktatási modellről, amit egymás részeként, egymást kiegészítve kellene alkalmazni, nem pedig egymás rovására, az egyik vagy másik előnyére a másikkal szemben. Az arányok – az elmélet és a történet arányának – helyes megtalálása természetesen a filozófiaoktatás feladata lenne, ehhez már az én filozófiai tapasztalatom kevés.

Újévi játék: Where is 2019?

A Where is …? sorozat darabjai szerintem nagyon komolyak, ezek ingyenes ügyességi-logikai játékok minden újévben

Bár beígértem egy kisebb szünetet, egyelőre mégsem az következik, hanem inkább egy új hagyomány alapjait szeretném lerakni, így az év kezdetén, ezzel az indie játékkal, ami körülbelül már 10 éve hódít minden évben, és eléggé népszerűnek tűnik. Nemcsak fanatikusoknak ajánlott, hanem egyszerűen mindenkinek, aki az újévet egy pár perc, max. fél óra, óra lazulással kezdené. A Where is ...? sorozat darabjai nagyon komolyak, és az egész történet szerintem tavaly fordult nagyon komolyra, amikor a játék több platformra is kijött, én például Ubuntun toltam végig, mindenféle telepítgetés nélkül. Van még Windows-ra és Mac-re, a tehát a fő géptípusokra.

A játékban a képen látható kis fickót kell mindig irányítani, aki megtévesztően hasonlít a Télapóra, és sosem találja az újévhez vezető utat. A játék általában ügyességi és logikai elemekből tevődik össze, a legfőbb feladatunk platformokon ugrálni, és ezeknek a platformoknak a mozgását irányító karok segítségével összehangolni. Én a tavalyi évi játékból okulva már profin oldottam meg a feladatot, de nekem is akadt egy-két helyzet, amikor eleinte csak néztem, mint a moziban. De aztán gyors helyzetértékelés után szerencsére mindent meg lehet oldani.

Az idei rész egy extra léghajós utazással kezdődik, a kihívás a személyi számítógépek hőskorát idézi, amikor a repülő ellenfeleket kerülgetve kellett teljesíteni a pályákat. Annyi különbséggel, hogy azt hiszem, ebben a részben nincs lövöldözés, legalábbis én nem próbáltam, a feladat maximálisan teljesíthető az ellenfelek kikerülésével.

A játék lényegi részében viszont már dobálhatunk hógolyókat, sőt dobálnunk is kell, mert sokszor máshogy nem tudjuk elérni az irányító karokat, amik a repülő masinákat irányítják, amiken ugrálnunk kell a pályák teljesítéséhez. Nekem kevesebb, mint fél órába telt teljesíteni az egész játékot, a legnagyobb kihívást a léghajókázás jelentette, mert abban még nem volt gyakorlatom. A játékban meg van oldva az "örökélet", ha hibázunk, nem kerülünk bizonyos idő után vissza az elejére (szerencsére), ez egy hasznos újítás. A játéktervező figyelembe vette egy mai átlagos játékos terhelhetőségét is, és szerencsére nem kell felkészülnük végtelenített menetelésre 2 napi hideg élelemmel, mint a "hőskor"-ban. Szerintem az idei rész nagyon játékosbarátra sikerült, és elmondható, hogy évről évre egyre jobbak a játékok. Szerintem mindenkinek kötelező darab, csak ajánlani tudom az idei részt (is).

A játék letöltése: https://mateuszskutnik.itch.io/where-is-2019

A 404-es dimenzió

Szilveszter van, és már rég tanulnom kellett volna, de igazából az nem is volt opció, csak a depresszió és A 404-es dimenzió megtekintése között volt választásom, úgy érzem. Abszolút jól választottam, mert a kedvenc sorozatok listáján a második helyre került nálam, közvetlenül a Stranger Things után. Ami nagy szó, mert eddig meg sem sikerült megközelítenie egyiknek sem, de nem nagyon fogom többször szóba hozni, mert már unalmas lehet tőlem. Szokás A 404-es dimenziót lehúzni, meg ócsárolni, hogy ilyen, meg olyan, hatodosztályú sci-fi, rossz színészi játék és hadd ne soroljam. Szerencsére nem túl sokat értek a színészi játékhoz, de volt olyan sorozat is, ami tömve volt színészóriásokkal, mégis egy rakás sz*r volt, annyira, hogy eddig minden megfeszített igyekezetem ellenére sem sikerült végigülni, pedig témába vág nálam.

Egyébként pedig hadd világosítsak fel mindenkit, hogy A 404-es dimenzió sosem akart más lenni, mint ami, tudatosan játszik rá a Homályzóna (Twilight Zone) nevű sorozatra, ami szintén nem arról volt híres, hogy hű, de egyedi ötletek voltak benne bemutatva, hanem hogy egy sorozat keretein belül a műfajának egy lájtosabb verzióját nyújtsák. A Homályzóna inkább horror/thriller volt, A 404-es dimenzió viszont inkább sci-fi. A 404-es természetesen az internetes 404-es hibakódra utal, ami akkor szokott általában megjelenni, ha a hivatkozott tartalom már nem elérhető. Valóban sokszor szerepet kap az internet a sorozatban, de van olyan rész is, amelyikben nem annyira, például a Commodore 64-es srác történetében.

A mindez idáig elmondottakból már kitalálható szerintem, hogy különálló történetekből áll a sorozat, vagyis szaknyelven epizódokból, amik semmilyen szállal nem kapcsolódnak egymáshoz. Minden sztoriban újak a szereplők, új a helyszín, és az idő is, amikor játszódik. (Most nem a jó vagy rossz időre gondolok, hanem arra a konkretizált, vagy valószínűsített dátumra, amikor történik a cselekmény.) Amúgy lehet, hogy az ötletek rutinosabb sci-fi nézőknek már elkoptatottak, engem eléggé szórakoztattak, és azért igyekeztek a készítők nem egy ötletet bedobni egy-egy részben, hanem sok ötletet felhasználni és belevinni egyszerre az epizódokba, és nekem ez eléggé szimpatikus volt. Persze, kekeckedők mindig akadnak, akik rögtön rámutatnak, miért nem hihetőek a történetek, azért ne feledjük, a klasszikus sci-finél ez sohasem volt alapkövetelmény, hanem inkább az ellenkezője a jellemző.

Szerintem eléggé alacsony költségvetésű kis filmekről van szó, én inkább ennek a hangulatát próbáltam meg megragadni. Egyébként elég nehéz lehet úgy megcsinálni a múlt században virágkorát élő sci-fit, hogy valahogy az internet is mindig belekeveredjen a témába, és ezért a két kor hangulata gyakran keveredik a filmben, de szerintem ez egy működőképes kombinációt eredményez. A sorozat filmjei gyakran szólnak a jó és a rossz küzdelméről, inkább a jó erői győznek, de ez sem garantált minden epizódnál, talán ez az izgalmat is fent tudja tartani az egyes részek megnézése közben. Nekem a legaktuálisabb rész az, amikor Időlovag kapitány segítségével kell megírni egy késedelmes szakdolgozatot, de minden részben van valami, ami aktuálissá teszi, pl. multiplex mozi, gamerek (mindkét századból), klónok, szuperintelligens számítógép, posztapokaliptikus világ vagy közösségi hálózat is megjelenik témaként (a nagy számban előforduló más dimenzióbeli lények mellett). A sorozat azoknak való, akik kritikával képesek illetni a filmes alkotásokat, és esetleges hiányosságaik ellenére is tudják értékelni, nem pedig, akik egyik ámulatból a másikba óhajtanak esni a felhasznált trükköktől vagy elalélni a csodálatos színészi alakításoktól.

Új! New! Hi 2019! BÚÉK 2019!

Szeretek év végén blogot kezdeni, mert egyből lehet írni az évzáró bejegyzést, és rögtön van téma. Természetesen az év értékelése. Ami azért is jó, mert nehezen leelenőrizhető dolgokról lehet beszélni. Persze, messziről jött ember azt mond, amit akar, nyugodtan lehet egy kicsit lódítani, nagyzolni, úgysem veszi észre senki. Egy nagy pozitív dolog történt velem az év folyamán: felvettek az egyetemre!

Az új évben itt, az új helyen, teljesen új alapokra helyezve fog megújulni a blog

Aztán itt lényegében be is fejeződik a pozitív dolgok felsorolása, az év vége kissé kritikán alulira sikerült, plusz munkát vállaltam, aztán mindenféle blogprojektbe kezdtem, és közben félálomban (vagy néha egészen) bejártam az egyetemre. Persze, nyilván ebből is tanultam pár dolgot, például, hogy mit ne csináljak a jövőben. Ezért most úgy döntöttem, egyelőre megszököm a saját életemből, és új dolgokba fogok, a régieket pedig hanyagolni fogom. Amit tanultam az elmúlt hónapok blogírási ámokfutásából, az az, hogy nem érdemes nagyon kitárulkozó, egós bejegyzéseket írni, úgysincs rájuk kereslet. Akik ismernek, úgyis az unalomig ismernek, akik meg nem, nekik meg lényegtelen az egész. Viszont azt sem akarom, hogy nagyon száraz, szigorú rend szerinti dumák legyenek leosztva itt a blogon kizárólag, próbálkozom majd néha színesíteni a monotóniát, mint például most is, amikor megint magamról beszéltem kissé, habár tudott dolog, hogy ebben a műfajban ez már nem menő.

És hogy miről fog szólni ez a blog? A blog témáit valószínűleg csak az én személyem fogja összekapcsolni, az én személyemet érdeklő témák pedig a következők (ahogy a leírásban szerepel): "DE-BTK komm-média, antipszi, skizo, interactive fiction, retro játékok, szgépek, irodalom." Egyelőre ezek körül a témák körül fog organizálódni a blog, ez a témavilág több év(tized) alatt alakult ki (csontosodott meg) nálam, nagyon ettől eltérni nem fogok. Szóval akkor kívánok mindenkinek eredményekben, sikerekben gazdag (stb.) új évet, néhány nap múlva már toljuk is a bringát, vagyis jön(nek) az első bejegyzés(ek). Addig is mindenkinek jó bulizást és szilvesztert!

James Hetfield kínvallatása

A "Torturing James Hetfield" válasz a Metallica zenéjének felhasználására kínzóeszközként az iraki foglyok ellen a Guantanamo Bay-i fogolytáborban. A Chumbawamba fennállásának 30 éve alatt többször kritizálta a Metallicát, többek között ezzel a számmal is. Szerintem nagyon hiányzik a Chumbawmba a zenei világból, ami a napi aktualitásokkal foglalkozik, folkos, rockos, néha aktuálisan divatos, vagy éppen retro hangzásokkal, kissé anarchista nézőpontból. Ha tudnék zenélni, benne lennék egy ilyen produkcióban, de mivel nem tudok, erre sajnos semmi esély sincsen. Volt már, hogy fordítottam Chumbawambát, például az Add Me (Jelölj be) című számot. Az is jó móka volt, és most ezt is sikerült lefordítani. Legalább 2x-3x írtam már a Chumbawambáról, de elhatároztam, hogy még fogok, és további dalfordítások is várhatók. Mivel elég sokat ment ez a szám a 2 ünnep között, elég jól ráhangolódtam.

James Hetfield kínvallatása

James Hetfield kínvallatása

 

Nos, megvan James Hetfield

Szorosan megkötöttük

Csupasz és hideg

Felcsavartuk a fényerőt

Mondd, mid van nekünk, James

Semmit nem vall be

Hoztunk pár hangszórót

A hallból ide

 

James, James, James

Amit mondj, egy név, név, név

James, James, James

 

Minden hangot kipróbáltunk

Ami a daloskönyvben állt

Hogy megeredjen a nyelve

Simply Redet játszottam végtelenítve

Ő csak táncikált

Aztán jött a nagy ötlet

Az új támadási terv

Ami még egy süketet is

Meghajlít, összetör.

 

James, James, James

Amit mondj, egy név, név, név

James, James, James

 

Nézd, mit hoztunk neked, James

A kedvenc lemezed

Ez a Chumbawamba

Legnagyobb slágerek (Az egyetlen)

Feltekertük a hangerőt

Ettől énekelni kezdett (Ó, hogy énekelt)

Sírt, mint egy újszülött

És mindent elfecsegett (Lars volt az!)

 

James, James, James

Amit mondj, egy név, név, név

James, James, James