szórólapozási tevékenység vége

Ma hajnalban végre kihurcoltam majdnem az összeset. Kellemetlenül elfáradtam. Itt ülök a melóban, és még meg kéne csinálni valami projekt vázlatot közösségi médiára. Jó lenne itt megcsinálni, hogy maradjon időm másra is. Rájöttem, hogy mostanában azért ugrabugráltam annyit, mert volt egy kis időm. Ez valószínűleg nem marad örökre így, mert még ennyi időm sem fog maradni. Mi lesz a kis blogjaimmal, amikbe belekezdtem, igazán nem tudom, és ez dühít. Pár napja még azt gondoltam, minden nap kéne írni valamit, viszont tapasztalatból tudom, hogy a napi blogolást nem igazán lehet bírni, mert az csak lapos lesz és unalmas. Mindegy, majd csak lesz valami.

UPDATE: Délutáni gondolataim a témáról: A blog gyenge kezdés után erős visszaesést mutatott, rájöttem, hogy nagyon nem volt jó ötlet áttérni a napi posztokra, például a tegnapi "művem", amit félálomban írtam, egyszerűen értékelhetetlen. De akkor ilyen is volt. Jobb minél hamarabb túlesni ezeken a gyerekbetegségeken. A jelenlegi blogfelületet minden hibája ellenére eléggé bírom, szóval kár lenne elrontani unalamas és semmitmondó hülyeségekkel. Inkább jobban szeretne hasonlítani az Undergroundra, hogy végül akár át is vehesse a helyét. Vagy akár most azonnal... még nem döntöttem el. És ha nagyon nem megy az önállósodás, szépen visszaóvakodom a Reblogra.

szórólapozási tevékenység 2?

Egy ilyen jó címről megéri minél több bőrt lehúzni. Viszont több fénykép meg h*lyéskedés talán mostanában nem kéne. Ma nagyon minimális szórólapozási tevékenységet folytattam, szóval több, mint a fele megmaradt holnap hajnalra. Az egyetemre is kéne egy vázlat, az is utolsó pillanatos. Hanem mit csináltam helyette? Például nagyobbra állítottam itt a betűméretet. Meg egyebek. Írtam az Undergroundra bejegyzést, ezt a blogot is megemlítve. Stb, stb. Amit nem csináltam: a dolgomat. Az előbb aludtam is több, mint 1,5 órát. Hajnalig már nem kéne aludni. Viszont elfogyott a kávé, lehet, hogy mégis lesz egy kis alvás? Az egyetemre még a tematikát se találom, egyelőre, mindegy, azt mondták 5-e körül küldjük el, egyébként ez az egy tantárgy van eddig, amiért nem tudok annyira lelkesedni, a közösségi hálózatok. Nagyjából kétféle embert ismerek ebből a szempontból: valaki előre megcsinlálja a dolgait, valaki az utolsó pillanatban. Középút szerintem nem nagyon van. Mindegy, elkapott megint az álmosság, mára befejeztem ezt is. Jó éjszakát!

Grafomán dühöngő és társai

Októberben reálizálódott projektek és változások az ügymenetben...

Bizonyára sokakat furdal a kíváncsiság, miért nem csinálok már valami értelmeset, ahelyett, hogy olyan dolgokba ütöm bele az orrom folyton, amilyenekbe nem kellene. Erre Luciferrel szólva felelhetném azt is, hogy „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Viszont néhány dolgon elgondolkodtam. Mivel az egoblogoknak ez idő szerint a csillaga már régen leáldozott, úgy döntöttem, én is befelyezem itt az egozást, mostantól csak a „valamiről szóló” bejegyzések, posztok kapnak itt helyet, amik közül egyet-kettőt bátran nevezhet már az ember cikkeknek. Nemsokára például éppen egy skizofrénia szimulátort készülök majd bemutatni, ami az előzetes információk alapján komoly pszichológusi és pszichiáteri támogatással készülhetett el.

[image:69]

A legújabb játékom már utalást sem tartalmaz a pszichiátriára

De ez a nagy önfeláldozás és egofeladás, hogy nem fogok itt magándolgokról értekezni, nem egy keleti típusú spirituális megvilágosodás eredménye, hanem ettől sokkal borzasztóbb dolog történt: megalkottam ugyanis a századelei mintákból jelentősen táplálkozó, teljesen énközpontú egoblogomat, ami a Grafomán dühöngő sokatmondó címet viseli. Az oldlalon helyet kap majd egy kisebb, kalandjátékokkal foglalkozó rész is, a Hyper, teljes nevén Hyperlink Asylum, ami angol nyelven lesz elérhető egyelőre, aztán majd meglátjuk. Aztán a hátsó traktusban folyamatban van egy fórum kialakítása, ami a Gumiszoba névre lesz keresztelve, moderáció pedig – már előre szólok – nem lesz. Fura, hogy úgy esett, hogy pszichiátriai áthallásai is vannak a honlap részeknek, mert a pszichiátrai témáknak nem tervezek túl nagy teret engedni itt. Egyébként azt is furának találom, hogy mostanában egy csomó mindenki pszichológiai és pszichiátriai témákról szeretne velem beszélgetni, én viszont pont nem akarok, azt is mondhatnám, hogy „végeztem, hatszáz”.

[image:70]

A fülszöveg-írás, azt hiszem, mindig is ment:

Vajon meggyógyultam-e a skizofréniából? Ki a * érdekel? Nem az határoz meg, hogy címkéznek fel, hanem az, amit csinálsz. A járkálás a pszichiátriára befejeződött, két helyen dolgozom, tanulok és leköpöm a múltat.

Igazság szerint ennyit sem terveztem pszichiátriai témákkal foglalkozni, mint amennyire itt szó volt róluk, akik ismerik valamelyest a sztorit, azt is tudhatják, hogy nem önszántamból mentem bele a játékba, sőt, egészen az első kórházi kezelésemig azt se tudtam, miben különbözik a pszichológus a pszichiátertől, és hogy a skizofréniát eszik-e vagy isszák. Ahhoz képest jó sokáig tartott, amíg tisztázódtak itt a dolgok, meg úgy áltlában az erőviszonyok, már ami az én piszkálgatásomat illeti pszichiátriai és ilyen-olyan oldalról. Ilyen értelemben talán egyesekben csalódást fog kelteni az új blog, mivel egy teljesen átlagos, hétköznapi élet teljesen átlagos problémáit taglalja (sajnos) eléggé infantilis módon. Velem is előfordult már nem egyszer, hogy valakire felfigyeltem az említésre méltó gondolatai miatt, aztán amikor saját magáról kellett nyilatkoznia, mármint az életéről, magánemberként, kiderült, hogy igazából éretlen és gyerekes . Velem is ez a helyzet, azt hiszem.

[image:71]

Jóelőre szólok, hogy ez az "újblog" nem a kiforratlan és komolytalan sideprojektjeim egyike, hanem egy átgondolt koncepció eredménye. Mindamellett nem számítok túl nagy nézettségre, tekintve, hogy én mint téma, önmagamban nem vagyok túl érdekes. (És nem is akarok az lenni.) Utoljára megemlíteném még egy angol nyelvű játékomat, ami az EcoComp nevű interaktív fikció versenyre készült, és mivel limitálva volt az elkészítési ideje, csodát azért ne várjunk tőle. Azt hiszem, ez az első (fél)komoly játékom, ami utalást sem tartalmaz már a pszichiátriára. Műfaját tekintve horrorkomédia, és a hangzatos Deliver Until Dawn címet viseli. Stílusilag a visszajelzések szerint teljesen rendben van, és a tőlem már megszokott nyeltvtani hibák sem hemzsegnek benne annyira. Online is elérhető: http://textadventures.co.uk/games/view/rif6j3-m_uko3lcxxcuqxw/deliver-until-dawn

Végszóként, azt hiszem, elmondhatom, hogy életem pszichiátria-központú megközelítése szerencsés véget ért. Mostanában hívták fel arra a figyelmemet, hogy nemrégiben még gondnokság alatt álltam, és szóba került a szeretet(?)otthonban való elhelyezésem is, most pedig már önálló életet élek, két helyen is dolgozom, és külön kiemelésre került, hogy egyetemi hallgató lettem. Szó se róla, én is ezt élvezem a legjobban, emlékszem, mennyit nyígtam itt, hogy a legjobban a tudományos dolgok hiányoznak, azt hiszem, végül minden rendeződött, és az őt megillető helyre került, legalábbis az én kis világomban, kívánom minden sorstársamnak és mindenki másnak, hogy abban érjen el sikereket, amiben szeretne, és akkor valószínűleg mindjárt rózsásabban látja a világot. Amúgy én sem tartom tól jónak, ha egy blog túlcsordulóan ömlengővé válik, ezért most be is fejezem, és a következő bejegyzésem már abszolút tematikus lesz, a skizofrénia szimulátorral.

szórólapozási tevékenység!

A mai egy képes poszt (csak erős idegzetűeknek ajánlott!)...

Sok halogatás után belekezdtem a "szórólapozási tevékenység"-be. Kb. 1 órán keresztül (se) csináltam. De arra is rájöttem, hogy nincs mitől tartanom, ha részletekben végzem el, nem temet maga alá a munka. Szóval semmi gáz, ha  még holnap is csinálom egy kicsit, megleszek határidőre.

szórólapozási tevékenység!

what i'we done

Úgy vettem észre, a legtöbb helyen 4 napos szünet van... Ebből jóformán 2-t elb@sztam. Pedig mostanában elég jó időben végzek az újsággal, 4 órás munka, persze, 3 körül ébredtem egyáltalán fel, és 4 előtt otthon voltam. Egyébként alkalmazok egy csomó rafkót, például saját szisztémát dolgoztam már ki az újságkihordási útvonaltervet illetően. Azon is megspórólok egy csomó utat, időt? Tényleg, hallottunk már a cigi-apóráról? Ezt középiskolában találtuk még ki: ha egy ciginyi utat egy ciginyi idő alatt teszünk meg, akkor végülis nem jutunk el sehova, mert elosztva a ciginyit a ciginyivel, nem marad, csak az 1, mértékegység nélkül, tehát 1 db semmi, ami egy nagy nulla, tehát igaza volt Zénónnak, abban, hogy nincs mozgás. A nap többi részét azzal kúr... töltöttem el, hogy a b2evolutiont fordítgattam. Felvettek egy ilyen fordítói csoportba, ahol nincs túl nagy mozgás (megint csak Zénónnak lesz igaza), viszont a projektjük 22%-on állt, én pedig ma beletettem 3%-ot, az 25%. Persze, nem túl jó ez a százalékszámítás, mert az elején elfogynak a könnyű és fontos fordítani valók, nekem már csak az jut, ami nehéz, és alig használatos... Most pedig nemsokára telepítem szerintem az Ubuntut egy alkalmas pillanatban, és akkor szervusz, világ, megint csak nem leszek online egy ideig. Az az igazság, hogy kezdem már megunni a Win 10 sz@rakodásait, de nem akarom letörölni, csak az Ubuntut mellé rakni, de attól még lehet, hogy elszáll az egész... a múltkor is úgy jártam, hogy a műtét sikerült, csak sajnos a beteg halt meg, szóval újra kellett tenni a Win 10-et. Remélem, most sikerülni fog, vagy különben megint nem leszek egy darabig, ami nagy kár lenne. De amúgy is tanulni kéne, meg kivinni egy csomó szórólapot, és az idő egyre fogy... húha, ebből játék lesz, érzem... micsoda téma... :-)

hello, november helyett

[image:39]

Ha november 1., akkor mindenszentek, aztán halottak napja november 2. Az elmúlt években számtalan egyértelműsítő írás jelent meg ezekről, de persze, ma is meg kellett néznem, mivel nem tudtam. Nekem ezek a napok az év legdepressziósabb napjai hagyományosan, a január elsejével karöltve. A szilveszter (és újabban a halloweent) még szeretem, de ezek eléggé megviselnek, nem is igazán veszek bennük részt jópár éve. Egy depresszióra hajlamos nemzet átlagostól depressziósabb polgára nem biztos, hogy még külön nap(ok)at kellene, hogy szenteljen a depressziónak. Amúgy úgy volt, hogy ma kihordok pár(száz) szórólapot, csak túl szar volt a hangulatom, szokás szerint, megint. Még a halloweent sem tudtam normálisan eltölteni, mert 8 után pár perccel már aludtam. Aztán írtam valamit hajnalban az Undergroundra, mivel nem tudtam ellenállni a késztetésnek, cselekednem kellett. Képtelen vagyok ettől a blogtól (is) elszakadni, max. távolítani tudom magamtól, úgy, hogy nem azonosítom vele magam folyamatosan, és nem mindent ott próbálok kiaadni magamból. Elég nehéz. Amúgy rengeteg feladatom van (lenne), de a (munka)morálom valahol a béka segge alatt két méterrel van elvermelve kábé. A szórólapozási munkát folyamatosan halogatom, az egyetemre is, amit kell, hanem inkább pihenni szeretnék (bár úgysem tudok, eléggé izgága természetem van). Ez olyan tipikus semmire se való hónap, viszont a suliban szerintem úgy gondolják, basszuk még jobban tönkre pár beadandóval. Minden év minden hónap elsején megpróbálok egy kicsit új lappal kezdeni, pozitív változást remélek, ilyenkor meg se próbálom. Szutykos egy kis hónap ez már így 40 évesen. Remélem, másoknak azért jobban telik, ebben az egyben nem kell követni engem. :-) Ez a zene ugrott be a "Hello, november"-ről, egyébként:

A mai nap olvasmánya: Gyömrői Edit: Szemben az árral

A mai nap játéka: Death. By PowerPoint. by Dhakajack

UPDATE: Egyébként nem tudom, melyik nap csúsztam el, hogy ilyen xarul legyek, kedden meg szerdán tök jól voltam, hamar is végeztem, relatíve szerdán is, szerdáról csütörtökre borult fel nagyon valami. Így megszenvedtem volna a cikket, amit a Reblogra írtam? Lehet... Most kezdek magamhoz térni, estére...

A halál kilovagolt a PowerPointból

"...akarsz-e játszani halált?" - Kosztolányi Dezső

Sajnos ez idő szerint fogalmam sincs a ludológia (játéktudomány, nem összekeverendő a játékelmélettel) álláspontjáról arra vonatkozólag, hogy mi tekinthető egyáltalán játéknak, és mi nem. Az én értelmezésemben egy játékot meg lehet nyerni és el lehet veszteni. De úgy veszem észre, mostanában sokan sajátosan és egyénileg értelmezik a játék fogalmát. Kérdés, az interaktív fikció mennyire játék, mennyire irodalom, vagy éppen (multimédiás) prezentáció. Mivel sokat foglalkoztam ilyesmivel, kezd derengeni, hogy jelenleg a műfaj átalakul, értelmezhetetlen művek születnek, és az egész terület hatalmas (érték)válságon megy keresztül. Mivel ezek a játékok lassan már képtelenek játékként funkciónálni, az irodalmi kanonizációja a műfajnak nem sikerült, kialakult egy virtuális senki földje, ahol modern szerencselovagok, szélhámosok és kóklerek tevékenykednek leginkább (néha magamat is ideértve).

[image:72]

A világos játékszabályok helyett a játék egyre inkább áttevődik a játékos (vagy olvasó, de egyre inkább befogadót mondanék) belső világába, az interaktív hypelinkek már egyre inkább csak látszólagos választásokat kínálnak az alkotásokban, a történet bennünk konstruálódik. Van már olyan szerkesztő, ami nem is törekszik interaktív történet létrehozására, hanem csak változékony, mutálódó sztorikat mutat be, mint például a Windrift. Én teljesen jószándékúan fogtam hozzá az if-ek tanulmányozásához, és éppen ahogy próbáltam volna rendszerezni az erről szóló tudást, az kisiklott a kezeim közül, maga is változott, mutálódott, abszolút beszüremkedtek a játékokba a más műfajok (pl. irodalom) értékválságai, az egész a posztmodern kísérletezőkedv áldozatául esett. Most nem azt mondom, hogy ezentúl elkezdem a témáimat posztmodern szempontból elemezni, de ahogy átstrukturálódnak a tudományterületek például a bölcsészetben, vagy éppen az interaktív fikció világában, én sem szándékozom ezalól kivonni magam teljes mértékben.

 

Példaképpen egy olyan játékot (vagy nem-játékot) hoztam, ami már elég erősen posztmodern jegyeket hordoz, a játék nyelve felől közelítve abszurd, szürreális, a racionális világmagyarázat szerint egy agytumorban szenvedő ember történetének a feldolgozása, szerintem pedig egy kicsit szintézise az ilyen jellegű műveknek. A játék címét olvasva, nem nagyon lehetnek illúzióink a végkifejletről: Death. By PowerPoint. A sztori szerint egy konferenciára érkezünk PowerPoznt prezentációt tartani, de ehelyett folyamatosan szürreális jelenetekbe csöppenünk. Mondanom sem kell, hogy némi komikum forrása, ahogy állandóan ragaszkodunk a prezentációnkhoz, miközben a világ látszólag megfordul önmaga körül, és összeomlik. A PowerPoint prezentáció az egyetlen kapcsolatunk a valósághoz, amibe utolsó szalmaszálként kapaszkodunk, összegzése mindannak a technikai és irodalmi felkészültségnek, amivel rendelkezünk, és egy ponton az élet allegóriájává is válik, amit - azt a pontot elérve - csak visszafelé tekerve lehet lejátszani. A sztoriban el vagyunk látva minden földi jóval: első osztályú repülőgéppel utazunk a konferenciába, taxival utazunk a helyszínre, amit bankkártya-terminállal egyenlítünk ki (még a borravalót is). Témánk mégis a bölcsészet felé irányít minket a prezentációnk révén, bizonyos salemi boszorkányper utóhatásait boncolgatnánk benne társadalomtudományos szempontból. Igazi „csúcsbölcsész” tehát a főszereplő az Umberto Eco-i értelemben, ami természetesen egy sokak által követni óhajtott minta volt a YouTube-os videobloggerkedés és influencerkedés gyors térhódítása előtt.

https://itch.io/embed/322228

Aztán egy idő múlva feltűnik a sztoriban Orwell Állatfarmja, Dickens Karácsonyi énekének kísértete, és valami általam ismeretlen gyerekmese is. A természettudományos magyarázat, persze rögtön készen áll: a haldokló agyi folyamatainak a „játéka” a haldoklás folyamatának lezajlásakor, és legyint rá egy nagyot. Persze a bölcsész mindenhol sztorit szimatol: az emberi elme dekonstrukciója vajon nem visz-e közelebb az emberi folyamatok megismeréséhez? Sajnálatos módon a természettudomány a maga egzakt módszereivel nem foglalkozhat ilyesmivel, nem is képes másra, csak a legyintésre, a végső kérdések megválaszolására mégiscsak a bölcsészet hivatott, igény szerint segítségül hívva némi vallásos vagy spirituális támogatást. A bölcsészettudomány jelenleg még erősen elhatárolja magát ezektől a tudománytalan dolgoktól, habár tárgyában időnként megjelenik. Szerintem profitálhatnának az együttműködésből a jövőben, bár nemigen lesz ilyen. Az interaktív fikció mint a technikai és kulturális eszközök fúziójaként létrejött zabigyerek viszont jó kísérleti terepe lehet még az ilyesminek, mert általában az összes eszmei áramlat hordaléka lecsapódik ezekben a művekben, mivel nincs benne különösebben pénz, tétje sincs igazából, és egyre inkább eltekintenek attól, hogy valamiféle műfajbeli arisztokráciát termeljenek ki maguk közül, ami még fenntartja az egésznek a létezését, az a kísérletezőkedv.

 

404 Error

Volt itt egy bejegyzés. Hova lett, senki se tudja. Mindegy, felvettem a blogot a feedly-n, hogy egy bejegyzés se vesszen el hirtelen felindulásból elkövetett törlés miatt. Igazából nem akarok mondani semmit. A blog egyelőre sehova se tart. Gondoltam, hogy egyszer értékelem egy újságkihordói napomat. Talán, majd egyszer. Vagy, mondjuk, milyen izgalmas lenne, ha minden napomat értékelném? Hallottam, hogy Széchenyi is minden nap naplót vezetett, és tök semmit mondó dolgokról írt. Mégis ő a legnagyobb magyar. Más: Elvileg régen szerettem a gportal "blog, napló" rovatát, én sok fantáziát láttam benne még egykor. Csak sajnos az ilyen belterjes felületek könnyen el tudnak laposodni. Most is szétnéztem, de egy bejegyzést sem bírtam végigolvasni. Attól még szerethetem, nem? Azt hiszem, én is ilyen unalmas kezdek lenni itt. De kell ez a kis pihenés. Még mindig nem tudom, mi legyen a Skizofrénia undergrounddal. Most már biztos, hogy túldimenzionálom a jelentősségét, általában a lőtéri kutyát nem érdekli, oda is mit írok, néhány embert viszont nagyon is. Sajnálátra méltó, hogy nem az az exhibicionista, kitárulkozó réteg olvassa, akikkel jókat lehetne dimcsidumcsizni. Még egy gondolat az Undergroundról. Valami azt súgja, hogy már túl van a fénykorán, a szerepét eljátszotta a történelem színpadán, amiről, persze sokan tudomást sem szereztek, és van pár ember, aki, ha rajtuk múlna, el is tüntetnék a francba, minél hamarabb. Mint ahogy nemrégiben eltüntették a Halál a pszichiátrián játék androidos verzióját a Google Play-ről. Cyberwar! Ez kellene nekünk! Ehelyett marad az itteni lamentálás. Engem érdekel a pusztulás dekadens romantikája, az enyészet rothadásszagú levegője, mindig is érdekelt, hát szóval most első kézből figyelhetem magamon a leépülés folyamatát. Sokan abbahagyják a csúcson, de van, aki megszervezi a 100. búcsúkoncertet is. Valaki már ezzel sem foglalkozik, hanem a múlt században egyszer megírt számaival haknizik folyamatosan. Bár nem értek a zenéhez, valószínűleg én a búcsúkoncertes csoportba tartoznék, ha a blogvilágban lenne valami ilyesmi egyáltalán. Jó, akkor megígérem, hogy nem fogok posztokat törölgetni. Mivel egyelőre nem jár senki errefelé, hát magamnak.

Időutazás Robomániába

[thumbnail:36:medium:left]

Azt hiszem, mostanában egy kicsit hanyagolnám a Facebookot, a Twittert meg a reblogos blogomat. Tudom, hogy hosszú távon nem lehet, mert pölö a Facebook alapvetően változtatta meg az emberek internetezési szokását, blablabla... F@sz se gondolta volna, hogy valaha is nosztalgiával fogok visszagondolni egy olyan életszakaszomra, amikor állandóan nyavalyogtam. Mindenütt visszaváltoztattam a nevemet a roboman változatra, az embernek legyen normális netes nickje. Senki se fog úgy emlegetni, hogy "apapróbert, apapróbert", a roboman és a kávés szájú fú sokkal jobbak. Szóval, akkor nekiláttam ennek a blognak a beindításába, mit nem adtam volna régebben, a pre-facebookos időkben, ha lett volna egy ilyen blogom. Próbaként elkezdtem egy kalandjátékokkal foglalkozó részt, angol nyelven. Meglátjuk, mi lesz belőle. És ami a legfontosabb, elkezdtem egy fórumot beizzítani a hátsó szektorban. Ez már kapásból 3 weboldal-rész, és úgy tervezem, az kapja a https://yesok.hu fődomaint, amelyik jobban teljesít. Ha a fórum, akkor a fórum. Ezt, a jelenlegi, személyes blogot eredetileg úgyis valamelyik leghátsó bugyorba képzeltem el, blogmúzem-féleségként, de hát jelenleg csak ezt tudom nyúúúúújtani. A vlog irányába is tettem lépéseket. Mondjuk, ha az emberek arra mennének rá, az sz@r ügy lenne, mert abból évenként párnál többet nem akarok csinálni. Egyébként arra is jó az internet, hogy kiderüljön, az ember mennyire kész, mondjuk így, hajlama ellen tenni a nézettségért, vagy a pénzért. Szerintem a legtöbb ember sokmindenre hajlandó, és kissé meglepődve veszem észre, hogy én is. Anyám szerint egy lájkért eladnám a családomat. Hát, ha egyért nem is, de kettőért... egyébként meg az is számít, kitől... de ezt most hagyjuk.

Naív elképzelések egy vlogbejegyzés témavázlatához

[image:30]

Most egy pár napig nem lesznek képek a bejegyzésekhez, mert betelt a bloghoz rendelt tárhely, lol. Mindegy, nem az a lényeg. Ha hatékony lennék, csinálnám az Undergroundot és a Twittert 1000-rel,  de mindig is a fontolva haladók táborát erősítettem. Az a baj, hogy ez a mindennapi munkámon is meglátszik, az újságkihordásnál például rendszeresen dupla annyi idő alatt teljesítek, mint kéne. Nem mondom, hogy rosszul, de akkor is... Unalmas ez az újságosdi téma, mi? Kéne valami jobb? Hát, nem nagyon van. Mindegy, egy szar poén: legalább van értelme megkérdezni tőlem, hogy "mi újság?". Ráadásul mostnában olyan magamnak való lettem, amilyen sose voltam. Ez olyan felnőttes, nem? Legalábbis a szüleimből kiindulva, az. Na, meg amúgy is. Az van, hogy nem nagyon van időm másokra. Sokan vannak így. Csak, mondjuk, ők ilyenkor szereznek egy nőt, és beleverik a fa...lba a könyöküket. És olyankor meg jönnek a vendégek. Szép keretet adnak az életüknek. Én össze-vissza alszom, össze-vissza élek, lehet, hogy az Undergroundnak meg a Twitternek van értelme, de néha halálosan unom már ezeket. Kurvára évek óta megy mindkettő. A kis sideprojektjeim meg szinte 0 látogatottsággal vegetálnak. Eredetileg ide is komolyabb írásokat, esetleg tanulmányokat terveztem, egyelőre marad a picsogás. Komolyabb írásokra nincs idő, így ennek meg kevés értelme van. De legalább pihentet, kikapcsol. (Azért ha időközben átmennék automatikus írásba, azért valaki szóljon rám, hogy húzzam be a vészféket!) Viszont azt nagyon nem szeretném, ha úgy járnék, mint Daniel Keyes főhőse a Virágot Algernonnak című regényben, hogy hirtelen visszahülyülök, és szellemi mélyrepülésbe kezdek. De talán a katasztrófaturizmus hátha lendítene valamit a látogatottságon. Leghőbb vágyálmom (legalábbis azt képzelem, hogy az), hogy lenne egy blogom, ami megél önmagában, sokan látogatják, és minden happy, mindaddig, ameddig meg nem halunk. De ha így folytatom,  ebből se lesz semmi. Kéne egy jó téma, egy jó design meg egy jó szponzor, és csak kacagnánk, kacagnánk... Influencernek a mentális beteg szférában nagyon fából vaskarika választás lenni. Hagyományosan a legkisebb pénzű réteg. Mit lehet nekik eladni, a nyomort? Abból van nekik is elég, szegényeknek. Mi van még? Interactive fiction, indie játékok. Annak ma Magyarországon én vagyok az egyszemélyes communitiy-je, nagyon halott ötlet. A kultúrához sajnos nem értek még ennyire sem, viszont az sem egy kimondott pénztermelő szektor, felejtős. Ja, amúgy tervezek csinálni egy vlogbejegyzést valamikor az idén, ez a sokminden amit itt összehordtam, talán megfelelő is lenne. Maximum felolvasom. Na, ennyike. A vlogot szilveszterig bezárólag próbálom organizálni, esetleg arra is lenne esély, hogy holnap, bár minimális. :-(

Addig is keresek valami frappáns címet a vlognak, például Csirkefarhát, vagy Rózsaszín ételhordó... :-(

Persze, igazából egyik sem tökéletes, és erről a nyomor-vonalról is jó lenne leszakadni, de elég nehéz. :-(