Category: "kalcsör"

Lehet-e boldog a magyar?

Lehet-e boldog a magyar?

Vélemény a Remény című rövidfilmről

Szirmai Márton 2015-ös, Remény című rövidfilmje akár párhuzamba is lenne állítható Az expedíció című, 2014-es alkotásával, mert a mondanivaló hasonló: a politikus viszonya az átlagemberhez. Úgy látszik, a téma újabb film készítésére inspirálta az alkotót, és ezzel újabb darabbal gazdagította a kifejezetten érdekes és gondolkodásra késztető magyar filmek repertoárját. Az expedíció szinte garancia volt számomra arra, hogy ebben a filmben sem fogok csalódni. Már a témája és a cselekménye is figyelemfelkeltő, aminek leírása a videómegosztó portálon is szerepel a film alatt, tehát én is összefoglalom: A miniszterelnök szomorú, mert az ő országa a legboldogtalanabb Európában. Ám egy frissen kifejlesztett gép boldogságot hozhat. A tesztelésére keresik az ország legszomorúbb emberét, mondván, ha rajta beválik, mindenkin segíteni fog majd.

A Remény más filmes eszközökkel igyekszik hatást elérni, mint az Expedíció, de a film világa, a hangulat mégis hasonló. Ez a film már nem fekete-fehér, mégis megőrzi a múlt századi hatást, leginkább a környezet bemutatásával, az anakronisztikus hatást keltő díszletek segítségével. Említhetném itt a régi Ikarus buszokat, de a csodálatos reménykeltő gép retro dizájnját is. Régi sci-fi-be illő, fejre szerelhető antennákkal vagy szenzorokkal indulnak az ügynökök a legboldogtalanabb lakos keresésére. Interjúrészletek bevágásait mutatják a filmben, amelyek a helyzetüket reménytelennek megélő emberek szájából hangoznak el. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy a miniszterelnök és környezete gyakran dalra fakad, a film ezzel az operett-szerűségével teszi állandóvá a filmben az iróniát, ami enélkül nem lenne olyan folytonos, mint Az expedícióban.

Ez a két film azért is a kedvencem, mert nem kell hozzá túl sok színészi munka, hogy a történetet eljátsszák, legalábbis bonyolult érzelmeket, körmönfont cselekményt, rejtett tartalmakat ne várjunk a filmtől, hanem harsány és világos humorával azonnal hat, az elgondolkodás a film után következik, szerintem. A film vége felé, a főcím elindulása után rejtette el a rendező az igazi mondanivalót, legalábbis engem az ott elhangzottak jobban megérintettek, mint pusztán az az ötlet, amin a film alapul. Tehát érdemes végignézni az elejétől a végéig, mert a stáblista elindulása után is történik még egy rövidke cselekmény, ami esetleg segít más megvilágításba helyezni a történetet, de legalábbis egy újabb csavart ad hozzá az események végén, mindennek a lezárásaként.

A rövidfilm most is tartalmaz társadalmi és aktuálpolitikai utalásokat, mindig finom kritikáját adja az éppen fennálló kormánynak, de nem válik propagandafilmmé, az alkotó érzésem szerint csak annyira foglal állást politikai kérdésekben, amennyit a film megkövetel. Például a filmben feltűnő Magyar Hunor nevű tévébemondó egyértelmű célzás a jobboldali kormányzat fennállására a cselekmény lezajlásának az idején. De megjelenik mindennapi aktualitások is, erre példa, amikor kihirdetik, hogy megtalálták a legboldogtalanabb embert, azt egy valóságshow elemeit felvonultató színpadi produkcióban teszik. Persze a konferanszié szintén énekel, amire a miniszterelnök rosszalló megjegyzést tesz. Ezeket a fogásokat szerencsére nem ömlesztve vagy össze-vissza alkalmazza a rendező, így nem kelt a túlzsúfolt benyomást sem az alkotás, az egyes filmrészletek jól elkülöníthetők egymástól, de talán pont emiatt nem kelt egységes hatást a film.

A kritikai mondanivaló ebben a filmben már csak részben szól a politikáról, végeredményben feltehető a kérdés, hogy mennyi igazság van abban, hogy a világ (és benne Európa) boldogtalanabb nemzetei közé tartozunk. A film szerint csak egy boldogtalanabb ország létezik nálunk, Togo. Akár ebben is lehet rejtett mondanivalót felfedezni, ha az angol „to go” jelentését vesszük az országnévnek: a magyar csak akkor boldogtalanabb annál, ahogy az országában él, ha elmegy külföldre. És így már egycsapásra a világ első két legboldogtalanabb nemzete leszünk: a külföldi magyar és a magyarországi magyar. Bár, lehet, hogy ez egy újabb nézőpont belemagyarázása a filmbe, remélem, nem. Ezt a feltevést erősítené a nemzet és a nyelv kérdésének a viszonya is a történetben: a cselekmény szerint a magyar lehet boldog, vagyis boldoggá tehető, akkor viszont már nem magyar. Így a készítő sugallata szerint a boldogság és a magyarság eleve kizárják egymást. A magyarság a boldogtalanság szinonimája marad.

James Hetfield kínvallatása

A "Torturing James Hetfield" válasz a Metallica zenéjének felhasználására kínzóeszközként az iraki foglyok ellen a Guantanamo Bay-i fogolytáborban. A Chumbawamba fennállásának 30 éve alatt többször kritizálta a Metallicát, többek között ezzel a számmal is. Szerintem nagyon hiányzik a Chumbawmba a zenei világból, ami a napi aktualitásokkal foglalkozik, folkos, rockos, néha aktuálisan divatos, vagy éppen retro hangzásokkal, kissé anarchista nézőpontból. Ha tudnék zenélni, benne lennék egy ilyen produkcióban, de mivel nem tudok, erre sajnos semmi esély sincsen. Volt már, hogy fordítottam Chumbawambát, például az Add Me (Jelölj be) című számot. Az is jó móka volt, és most ezt is sikerült lefordítani. Legalább 2x-3x írtam már a Chumbawambáról, de elhatároztam, hogy még fogok, és további dalfordítások is várhatók. Mivel elég sokat ment ez a szám a 2 ünnep között, elég jól ráhangolódtam.

James Hetfield kínvallatása

James Hetfield kínvallatása

 

Nos, megvan James Hetfield

Szorosan megkötöttük

Csupasz és hideg

Felcsavartuk a fényerőt

Mondd, mid van nekünk, James

Semmit nem vall be

Hoztunk pár hangszórót

A hallból ide

 

James, James, James

Amit mondj, egy név, név, név

James, James, James

 

Minden hangot kipróbáltunk

Ami a daloskönyvben állt

Hogy megeredjen a nyelve

Simply Redet játszottam végtelenítve

Ő csak táncikált

Aztán jött a nagy ötlet

Az új támadási terv

Ami még egy süketet is

Meghajlít, összetör.

 

James, James, James

Amit mondj, egy név, név, név

James, James, James

 

Nézd, mit hoztunk neked, James

A kedvenc lemezed

Ez a Chumbawamba

Legnagyobb slágerek (Az egyetlen)

Feltekertük a hangerőt

Ettől énekelni kezdett (Ó, hogy énekelt)

Sírt, mint egy újszülött

És mindent elfecsegett (Lars volt az!)

 

James, James, James

Amit mondj, egy név, név, név

James, James, James

Szörnyecskék - Gremlins

Az elmúlt években annyira el voltam tájolva a karácsonyt illetően, hogy fogalmam sem volt róla, hogy komoly hagyománya van a karácsonyi horrorok gyártásának. A szörnyecskék is ebbe a kategóriába tartozott eredteileg, némi fantasy, illetve paródia beütéssel fűszerezve. Az elmúlt években én is egyre inkább a karácsony fantasztikumba hajló feldolgozásai felé fordultam, mint a Karácsonyi ének vagy a Grincs. Azért mondom a szörnyecskékről, hogy eredetileg a horror műfajba tartozik, mivel mai szemmel már jóformán semmi ilyesztő nincs benne. Inkább karácsonyi groteszknek mondanám. Azért hangzott el ebben is 1-2 erős mondat, pl.: "A karácsony azoknak való, akiknek van családja. Aki egyedül van, inkább a halált hívja ilyenkor." Elhangzik az is, mennyien lesznek ilyenkor öngyilkosok. Szerintem ebben az időszakban inkább a többi ember hiánya, meg az időjárás, ami nyomasztó, nem hiszem, hogy mindenki annyira családcentrikus, ha egyedül marad, első dolga lenne kinyírni magát karácsonykor.

Szörnyecskék - Gremlins

A történetre röviden kitérve: adott egy kétbalkezes feltaláló édesapa, meg a képregényrajzóló gyereke, aki jelenleg egy bankban dolgozik. Az édesanya háziasszony. Az apja megszerez karácsonyra egy mogwait, vagy mit, ebből persze újabb bonyodalom keletkezik. A Gizmó névre keresztelt mogwai tartásának 3 szabálya van: ne tegyük ki erős fénynek, nem érheti víz és nem ehet éjfél után. Ezt nem sikerül betartani: a szörnyeket (mert hogy egy idő múlva már többen vannak) víz is éri, esznek is éjfél után. A család elég természetesnek veszi, hogy egy szörnnyel éljen együtt, meg még egy pár logikátlan dolog előfordul a filmben. Ettől eltekintve eléggé szokták szeretni a történetet, engem nem hatott meg annyira, hogy a második részt is azonnal megnézzem utána (merthogy az is van, természetesen).

Aztán közben beugrott, hogy a filmet láttam már korábban, a VHS-korszakban, de körülbelül semmi nem maradt meg belőle, csak a szörnyek film közepe körüli tobzódása, még néhány jelenetnél volt enyhe déja vu-m. Ami még eszembe jut, hogy a filmnek semmiféle karácsonyi üzenete nincs (vagy csak nekem nem sikerült megtalálnom benne), ennek ellenére elég népszerű (volt annak idején).

Mi az a Világok harca?

Mivel egy filmtörténeti (de még inkább rádiótörténeti) klasszikusról van szó, amit többször felemlegettek már órákon, most megnéztem. Az eredeti történetet H. G. Wells írta 1898-ban, a híres rádiós változatot Orson Welles készítette 1938-ban. A legenda szerint a rádiójáték hatására pánik tört ki az Egyesült Államokban, mert az emberek azt hitték, hogy az idegenek megtámadták a valóságban is a Földet. Egyesek szerint ezt a menedemondát csak a New York Times terjesztette el, mert féltékeny volt a rádióra, hogy közönséget von el az újságtól, és így próbálta bebizonyítani, hogy a rádióhallgatás káros hatásokkal jár a hallgatójára nézve. Habár az Egyesült Államokban nem tudunk a műsor halálos áldozatáról, Ecuadorban, 1949-ben a műsor sugárzása utáni zavargásokban 10 ember életét vesztette.

Mi az a Világok harca?

Én a 2005-ös változatot néztem meg, amit Steven Spielberg rendezett. Mit lehet róla mondani? Eléggé kezdetleges a sztori, ahol az idegenek egyeten motivációja, hogy kiirtsanak mindenkit, aki él és mozog a földlakók közül. Úgy olvastam, hogy a szereplők bemutatása is gyengécske oldala a filmnek, bár én ennél jobban nem szerettem volna őket megismerni. Szerintem a film erőssége az atmoszférateremtés: (gondolom, hogy) teljesen élethűen ábrázolja az egyesült államokbeli hétköznapjait a film történetének az idején. Az idegen lények a filmben az úgynevezett Tripodok, akik először lőnek, és azután sem kérdeznek semmit. A film cselekményének a követéséhez nem kell túl sok ész, mindenki motivációja világos: az emberek túl szeretnék élni az inváziót, az idegenek azt szeretnék, hogy ez ne sikerüljön nekik. A végének a poénját akár le is lőhetném, de nem teszem, annak ellenére, hogy elég nagy csalódás lehet sokaknak.

A filmhez még annyit tennék hozzá, hogy az idegenek bizonyára nagyon gonoszak, ha ilyenekre vetemednek, de az emberek sem piskóták, hogy a saját szórakoztatásukra egy milliók halálát és szenvedését bemutató alkotáson szórakoznak, kapcsolódnak ki, és mesélik el újra meg újra, mivel valószínűleg már minden bőrt lehúztak róla, és az érdeklődés nem csökken a film iránt jelentősen.

Dance in Blood, Intudia, B-horror

Valójában az van, hogy kezdek ráérezni a horror műfajra, ezekből is inkább a lightosabb, vagy a B-kategóriás műfajra fókuszálva. Nekem ez a múlt századvégi Amerikát idézi, ahol sosem jártam, de mégis különleges érzés fog el, ha rágondolok. Olyan messze van, hogy ott minden megtörténhet, mi pedig itt a biztos távolból figyelhetjük az eseményeket, ezek a veszélyek nem ránk leselkednek, hanem távoli emberekre egy távoli országban (más helyen és idpben), a kulturális különbségek miatt jobban érzékelhető az egésznek a fikcionális jellege. A múltkor a Boszorkányüldözés című filmről írtam, ami bűn rossz, mégis valahogy megbántam, hogy annyira lehúztam. Egyesek szerint létezik az "annyira rossz, hogy már jó" kategória, ebből lehetne építkezni vagy kiindulni. Most egy rövid horror játék kapcsán merültek fel bennem ezek a gondolatok. A játék címe Dance in Blood, és az előkelő utolsó helyet szerezte meg az EctoComp halloweeni versenyen a kategóriájában. Na, meg úgy "en bloc" is. Vajon mi lehet a balsiker titka? Szerintem az, hogy nem "native speaker" fejlesztők írták, ráadásul Amerikáról, és a jórészt angolszász anyanyelvű zsűri szerintem jobban berág erre, mintha tele lenne helyesírási hibával.

Dance in Blood, Intudia, B-horror

Ebből a szempontból ők is aranyosak: kulturális kérdésekben az amerikaiak meglepően nacionalisták, ahogy észrevettem. Azért a játék is elkövet 1-2 formai hibát, ami a PC történetvezetés szempontjait teljesen figyelmen kívül hagyja, talán ettől gőzölt be teljesen a zsűri. A játékban megkapja mindenki a magáét: a melegek, a mentális betegek, indián őslakosok, stb. A sztori nem bánik kesztyűs kézzel a tabu témákkal. Rinyálhatnék én is, hogy egy (vélhetően skizofrén) mentális állapotot (tömeg)gyilkosság indikátorának állít be, de inkább legyintek rajta: a játék a fentebb említett okok miatt aligha vehető komolyan. Sőt, inkább tekinthető a B-filmek kliséinek a gyűjteményeként, mint valódi társadalmi mondanivalóval rendelkező alkotásként. Van egy kérdés, ami már régen foglalkoztat kissé (tudok tőle aludni, de azért mégis): vajon mennyire beavatkozás a szerző(k) autonómiájába az az amerikai elvárás, hogy bizonyos dolgokról nem szabad, vagy csak bizonyosféleképpen szabad írni, mert akkor következik az ejnye-bejnye és a lehúzás (esetleg: beperelés, betiltás). Ez alól csak néhány kivételezett esetben van eltérés: például az Amerikai psziho tudomásom szerint tök beteg film/könyv, mégis szokás érte az egekig magasztalni az íróját, Bret Easton Ellist, viszont ha olyasvalaki feszegeti a tabu témákat, aki (még) nem elismert, kijár neki leszólás. Így jártak a játék készítői is, az Intudia nevű dán interactive fiction csapat, illetve szerzőpáros. Amellett, hogy láthatóan sok energiát fektettek a projektjeikbe (mind a honlapjukat, mind a játékaikat illetően), nem találtak kedvező fogadtatásra sehol. Mért is? Főként az amerikai kulturális nacionalmus (sovinizmus?) miatt, ami szerintem a kultúra minden területén megmutatkozik.

Boszorkányüldözés (Witch Hunt)

Boszorkányüldözés (Witch Hunt)

Na, nézzük akkor azt a Boszorkányüldözést... Próbálok valami jót felidézni róla, de sajnos nem sok minden jut eszembe... A mágia szál, ami az előző részt összetartotta, ezt pont, hogy összezagyválta, szétzilálta... Az összes horrorisztikus elem ráadásul kiveszett belőle jóformán. Csak az előző részben elpusztult zombiszolga támadt fel újra, néhány helyen így önmagát, illetve az előző részt parodizálja a film, sajnos különösebb humor nélkül. Annyi újdonság van, hogy Kropotkin, a boszorkány szerepe lett hangsúlyosabb Lovecrafté mellett. Szinte már-már a társa lesz, kiegészítik egymást. A Kropotkint játszó hölgy láthatólag nagyon élvezte az alakítást, ő maradt egyedül a színészek közül. A Lovecraft szerepét átvevő Dennis Hopper sokszor leginkább Kovács Lászóra emlékeztetett, amint amint éppen parlamenti felszólalására készül, mint valódi nyomzóra.

Boszorkányüldözés (Witch Hunt)

1958-at írunk, 10 évvel az előző esete után H. P. Lovecraft újabb kalandjait csak azoknak ajánlom, akik nagyon szerették az előző részt, esetleg Lovecraft mániások. A mágia már a filmiparba is begyűrűzött, a filmnek volt egy kiszólása: "Miért jó a filmekben minden poén? Mágia!" Sajnos ebben a filmben egy jó poén sincsen, az előző rész néhány poénját próbálják meg újra elsütni. Mivel a horror jellege is megszűnt az egésznek, a krimi szálat erősítették meg benne. Így ez egy elég gyengécske bűnügyi film lett. Nagyon jó példája annak, hogy lehet egy jó atmoszférájú, szerethető B-filmből szinte nézhetetlen B-filmet csinálni. A filmben elhangzott a C kategória is, lehet hogy a film már titokban oda sorolja magát, ezzel alkotva maradandót. Bár a cselekmény itt bonyolultabbnak tűnik. Egy hollywoodi színésznő arra fogadja fel Lovecraft-et, hogy nyomozzon a férje után, sajnos a férj közben meghal, mágia által. Az asszonyt gyanúsítják. Közben egy szenátor mágiaellenes kirohanásokkal akarja megszerezni az elnöki pozíciót, és néhány hős ellen így boszorkányüldözés kezdődik. Lovecraft továbbra is idegenkedik a mágiától, és nem hajlandó azt használni, holott kiderül, hogy tehetséges lenne benne. A film végén választás elé kerül, vagy használja a mágiát, vagy egy ártatlan ember meghal... Természetesen minden rendeződik. Nagyjából.

Boszorkányüldözés (Witch Hunt)

Sajnos egyetlen egy valamirevaló filmes adatbázis sem emlékezik meg a filmművészet eme csodájáról, így csak három, azaz 3 db képet találtam rajta az imdb-n. Valószínűleg a szerzők már eleve dilógiát készítettek, mert nem tudok következő részről, és a produkció minősége, valamint a fogadtatás fényében szerintem nem is terveztek. Talán csak még egy bőrt akartak lehúzni a Lovecraft-sztoriról. Amúgy az sem igaz, hogy nem ajánlom. Ha valaki arra kíváncsi, hogyan NE írjon filmet vagy történetet, nyugodtan megnézheti, minden bizonnyal tanulságos lesz. És nem hiszem, hogy túl szigorú voltam.

Halálos igézet (Cast a Deadly Spell)

Halálos igézet (Cast a Deadly Spell)

Nem akarok a filmszakértő szerepében feltűnni, nem állítom, hogy az vagyok, sőt. Bár nem ártana egy kicsit elmélyedni a témában, tekintve, hogy az egyetemen médiaszövegek elemzése órára valamit össze kellene hozni. Van egy csomó elemzési stílus és szempont, majd utánanézek, én most itt csak egyet tudok prezentálni: a sajátomat. A Halálos igézet (Cast a Deadly Spell) komédia, horror, krimi és noir elemeket ötvöz (vagy a noir már eleve benne van valamelyikben? mit tudom én). A mostanában önként megnézett filmek közül leginkább ez a limonádéhorror műfaj jött be, mert ez kapcsol ki a leginkább. Vagy mondjuk úgy, hogy szórakoztat? A film erőssége az atmoszférateremtés, kissé furcsán használja fel a lovecrafti örökséget, de ez is egy látásmód. Azt szokták mondani, hogy H. P. Lovecraft írót kevesen ismerik. Én is csak futólag találkoztam Lovecraft-tel, pár könyvét elolvastam, de manapság már megint nem beszerezhetőek a művei, azon kívül, ha az összeset megrendeled a kiadótól, ugye. (Amit én valószínűleg meg fogok tenni, ha összejön annyi pénzem.) Erre a filmre is szokták mondani, hogy ezt is jobban meg lehetett volna csinálni, meg azt is, szerintem csak a rendező így adapálta a világot és kész. Nekem tetszik. Igaz, hogy a történet elég egyszerű, hogy azt ne mondjam, bugyutácska, a nyomozós atmoszféra és a párbeszédeket átszövő irónia és humor kárpótol ezért.

Halálos igézet (Cast a Deadly Spell)

Azért röviden mesélnék még a film háttésztorijáról. 1948-at írunk, Hoolywoodban, ahol mindent átsző a mágia és a varázslathasználat. Az egész mágia toposz a technikai fejlődésre rímel, azaz a film azt a kérdést teszi fel rejtetten, mi lett volna, ha a társadalmi fejlődés egy ilyen misztikus úton kezd el haladni a jelenlegi helyett. H. P. Lovecraft magánnyomozó egy boszorkánnyal együtt bérli az irodáját, habár ő maga ódzkodik a varázslat minden formájától, ezért a többi szereplő szemében maradi ember benyomását kelti. A filmben rábízott ügy sem tűnik bonyolultnak: egy eltűnt könyv után kell nyomoznia. Bár mindjárt nagyobb horderejűvé válik a kérdés, amikor kiderül, hogy a könyv mennyire értékes: ez a könyv maga a Nekronomikon, ami illetéktelen kezekbe kerülve a világ végét jelentheti. Bár a történetben nem sok szereplő tűnik fel, minden együtt van egy jó kis nyomozáshoz: elkövető, megbízó, vetélytárs, szerelem, és ezeknek a szerepeknek néhány kombinációja is előfordul, azaz többszörösen is van átjárás a szereplőkhőz rendelhető funkciók között. A filmben hajsza kezdődik a könyvért, amibe a túlvilág teremtményei is beszállnak, és a történet egy meglepő fordulattal zárul. Bár szerintem erre az ötletre épül az egész sztori, de mindegy. A befejezés keserédes, mondhatni tragikomikus, de természetesen az, vagyis nem akar mindenáron annak hatni. Körülbelül ez a legéletszerűbb a filmben. Mivel nem vártam el tőle, hogy éjszaka berosáljak a félelemtől, vagy igazából fény derüljön belőle az élet nagy rejtélyeinek problémájára, csak kikapcsolódni akartam, és arra tökéletesen megfelelt, így számomra 10 pontot érne egy film egy 10-es skálán, bár jóval ez alá szokták pontozni, mint mondtam, nem vagyok kifejezetten komolyan veendő filmkritikus. A filmnek van egy folytatása is, Boszorkányüldözés címmel, most már biztosra veszem, hogy azt is meg fogom nézni. Majd arról is be fogok számolni. Jó lesz?

Hogyan vegyél Vásárhelyi Bea könyvet?

Hogyan vegyél Vásárhelyi Bea könyvet?

...csak mert nem olyan egyszerű. Az új könyv, Vásárhelyi Bea Újabb skizofrén év című műve a United P. C. kiadónál jelent meg. Egy eléggé, hogyismondjamcsak PC-ül, sz@r hét után sikerült utolérni a szerzőnőt a Twitteren, és néhány szót váltani, aminek persze az lett a vége, hogy megrendeltem a könyvet a kiadó honlapjáról. A bejegyzés címe nem h*lyeségből ilyen nyakatekert, mert nekem is gondjaim támadtak a honlapon való vásárlással. A fizetésnél két lehetőség közül lehet elvileg választanunk, az "Előre utalás" és a "Bankkártya (PayPal)" közül. Természetesen az "Előre utalás" nem jó választás, persze nekem sikerült elsőre azt választani. Másodszorra rámentem a PayPal-ra, szerintem akkor vette le az összeget, és történt meg a megrendelés, vagy nem tudom...

Azt, hogy végeredményben hányszor rendeltem meg a könyvet, és melyik módszerrel, most jótékony homály fedi... Egyébként 3-at az írások közül láttam is, kritikának csak annyit, hogy kurvajók, ha nem sértem meg a szerzőt, de ha igen, akkor meg csak annyit, hogy elég jók. A 3 írás az Egy notórius ruhagyűjtő szenvedélyéről, Amikor a kocka írni próbál és a Fos idő nevet viseli. Nekem a notórius ruhagyűjtőn kívül mind érdekes volt, az is csak a témája miatt nem. Szerintem az írónő legalább úgy ír, mint én (ami azt jelenti, hogy vagy olyan színvonalon, vagy inkább jobban), és ez a mai világban már valami. Egyedül az árát találtam magasnak, de ez inkább kiadói téma, ugye. Majd biztos fogok írni róla, ha elolvastam az egészet okával, de most még nem piszkálnék bele, és amúgy is hulla vagyok egy szerencsétlenkedésekkel teli hét után, holnap már megváltásként fog rám hatni az egyetem, valószínűleg.

U.i.: Megnéztem az emailjeimet, és úgy találtam, hogy a paypalos rendelésem sikeres volt, várom a könyvet. :-)

U.i. 2.: Bár, mint kiderült, az előre utalás opciót is választhatod, ekkor emailben keresnek meg...